Hírek
2016. Szeptember 17. 14:43, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Nemzeti Vágta - Megkezdődött a versenyzés a Hősök terén

A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással megkezdődött a 9. Nemzeti Vágta szombaton Budapesten,
a Hősök tere körül kialakított speciális versenypályán.
"A mai nap a lovas sport ünnepe, mely megmutatja ló és lovas harmóniáját, egymás iránti kölcsönös tiszteletét, mellyel egymás gyorsaságát, erejét, ügyességét igyekeznek kiegészíteni és erősíteni. De ez a nap egyben hagyományaink ünnepe is, hiszen a honfoglalástól a Széchenyi István szervezte lóversenyekig, Rákóczitól az 1848-49-es szabadságharcig alig akad a magyar történelemnek olyan mozzanata, amelyben a lovas magyar nemzet bátorsága, gyorsasága, ügyessége ne játszott volna döntő szerepet" - mondta a megnyitón Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium felelős helyettes államtitkára.
Székely Tibor, a verseny főkapitánya arról beszélt, hogy a Nemzeti Vágta közösséget teremt: nem magányos hősök, hanem települések, közösségek versenyeznek, az általuk elért eredmények a települések sikerei is.
Hozzátette: "évszázadok, évezredek energiája éled újjá és jelenik meg újra ember és ló kapcsolatában. Hiszen őseink bárhol éltek a földön, leghűségesebb társaiknak munkában, harcban mindig a lovakat tudhatták".
A program szemerkélő esőben a megnyitó után a 71 település versenyzőjének ünnepélyes fogadalomtételével, majd lovas bemutatóval folytatódott. Felvonultak többek között a honfoglalás idejét, Szent László korát és a török időt megidéző hagyományőrzők és Kassai Lajos lovas íjászai is.
A délután első versenyprogramja a kishuszár vágta előfutamai, majd elkezdődnek a települések előfutamai is. Kora estig a versenypálya közönsége megtekintheti a fogatvágta előfutamait és lovas bemutatókat is.
A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: Kiss Sándor (1809-1849) székely huszár ezredes előtt tiszteleg a rendezvény. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban. Székelyföldre visszatérve a brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát.
Bár a nap során várható némi eső, a szervezők szerint a csapadék nem jelent gondot a verseny lebonyolítása szempontjából.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges ételeket és italokat kóstolhatnak az 56-osok terén. A közmédia sátraiban egész nap várják az érdeklődőket családi programokkal, közönségtalálkozókkal.
Este a versenypálya mellett kialakított Vágtadombon Kassai Lajossal, A Lovasíjász című film főszereplőjével hallgathat beszélgetést a közönség, majd levetítik a Kaszás Géza rendezésében készült filmet is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.