Most aztán lehetne legekkel dobálózni, érdemesebb viszont a legutolsó album, a Praise & Blame (2010) anyagába belehallgatni. A walesi bányászból lett diszkókirály elegáns húzással írja tovább a saját mítoszát.

Majdnem ötven év showbiz után pontosan így kell ezt. Alázattal, bátran, csendesen. A mostani turnénak is nevet adó lemez ugyanis nem a kilencvenes évek kínos utánérzése, nincs erőlködés, Sex Bomb-szerű próbálkozás, ha már egyszer annyira bejött az „öregedő diszkóbálvány” recept.

A Praise & Blame visszatér a kezdetekhez, a blueshoz, a gospelhez, a soulhoz, a mélyebb tónusokhoz, felvállalva annak a kockázatát is, hogy mindez ma teljesen időszerűtlen.

Jones kiadójának elsőre nem tetszett az eredmény (újabb kereskedelmirádió-kompatibilis gigaslágerre számítottak nyilván), sőt majdnem leállították a lemezfelvételt, de az anyag végül csak siker lett, a kritikusok nem győzték egymást túllicitálva méltatni.

Két éve teltháznyi közönséget érdekelt a sportarénában Budapesten, mire képes Tom Jones közel a hetvenhez. A mostani turnét főleg az angol napi- és hetilapok az egekig emelték, a Telegraph újságírójának például az a véleménye, hogy hatalmas élmény Tom Jones nemzeti kincsnek tartott tenorján spirituálékat és bluesokat hallgatni, jobb irányt nem is vehetett volna a karrierje.

Szóval Jones ma este jön, elbúgja a Praise & Blame anyagát élőben, holnap pedig a maradék ideggörcsöt is elsimítja a soul adu ász, Sade; el vagyunk kényeztetve, a november pedig mehet szmoggal, szürkeséggel együtt a fenébe.