Hírek
2021. Október 21. 07:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Az ápolók bére az eredeti ütemterv szerint emelkedik

Álhíreket terjeszt a baloldali sajtó, hiszen az ápolók béremelési programja az eredeti ütemterv és kormányzati vállalás szerint valósul meg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.
2022 januártól 30 százalékos béremelés lesz a 2018-as illetményalaphoz képest, a mostanihoz képest 21 százalékos lesz a béremelés, hiszen 2018 óta az ápolók bére már három ütemben emelkedett, és januártól valósul meg a negyedik ütem - tudatták.
Közölték, a kormány 2019-ben négylépcsős ápolói béremelési programot indított, első ütemben 2019-ben 8 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése, majd 2020-ban kétszer is volt béremelés: januártól 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. Jövő januártól valósul meg a béremelés negyedik üteme, a mostani bérhez 21 százalékkal, a 2018-as bérhez képest 30 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére.
Kiemelték: a béremelési programmal a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal emelkednek a 2018-as illetménybázishoz viszonyítva.
Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot, 2020-ban pedig 82 milliárd forintot fordított a kormány, a jövő évire 239 milliárd 175 millió forintot fordítanak, amelyet a gazdasági növekedés tesz lehetővé - írták.
A tárca tájékoztatása szerint a béremelés több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, akik állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban, illetve alapellátásban, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál dolgoznak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.